Mi egy fiatal tudományos szakértőkből álló csapat vagyunk, a kutatócsoport székhelye pedig a prágai Károly Egyetem. Ezen az oldalon bepillantást nyerhet tudományos és személyes érdeklődési területeinkbe. Vegye fel velünk a kapcsolatot, ha többet szeretne megtudni munkánkról.

Dr. Neag Annamária

A kutatócsoport vezetőjeként örülök, hogy meglátogatta honlapunkat. Mielőtt csatlakoztam a Károly Egyetemhez, Marie Curie-kutatóként dolgoztam az Egyesült Királyságban, a Bournemouth-i Egyetemen. Itt a kísérő nélküli fiatal menekültek médiaműveltség-oktatásának témáját kutattam. Azelőtt pedig dolgoztam a Nottinghami Egyetem kínai campusán és a Magyar Tudományos Akadémián is. Különböző projektjeimet összekapcsolja a médiaműveltség iránti érdeklődésem. Lényegesek számomra a nemzetközi együttműködések és támogatom a nyílt hozzáférésű publikálás elterjedését a tudományos világban.

Számomra fontos ez a projekt, mert nagyon érdekel az állampolgári aktivizmus és a gyerekek médiareprezentációja. Úgy gondolom, hogy az éghajlatváltozás témája nagy jelentőséggel bír, és igyekszem mindent megtenni annak érdekében, hogy én is szerepet vállaljak ebben (a szelektív hulladékgyűjtéstől a fák ültetésén vagy a helyben előállított élelmiszerek vásárlásáig). Remélem, hogy e részvételi módszerekre épülő kutatási projektünk láthatóbbá teszi a gyermekek és a fiatalok küzdelmeit.

anamaria.neag@fsv.cuni.cz

Rosenfeldová Jana, doktorjelölt

Egyetemi oktató és kutató vagyok a Károly Egyetem Társadalomtudományi Karának Médiatudományi Tanszékén. Szintén az intézetben dolgozom PhD kutatásomon a médiatudomány területén, ami az Európiai Unióval kapcsolatos nyilvános viták összehasonlító elemzésére épül. Emellett külsős oktatóként dolgozom a prágai Metropolitan Egyetemen. Mielőtt a tudományos karrier mellett döntöttem volna, márkamenedzserként dolgoztam egy nagyobb nemzetközi cégeknél.

A projekthez történő csatlakozásomnak számos oka van. Egyrészt a kutatás során különböző módszertani megközelítéseket alkalmazunk, másrészt a projekt és a csapat is nemzetközi, és  nem mellesleg két nagyobb kutatási területemet – az online politikai kommunikációt és a fiatalok médiaműveltségét – is érinti. Az már csak hab a tortán, hogy három, az online médián felnövő és használó, gyerek anyukájaként a fiatalok médiahasználata, digitális aktivizmusa nem csak kutatóként, de személyesen is kiemelten fontos téma a számomra.

jana.rosenfeldova@fsv.cuni.cz

Dr. Supa Markéta

Egyetemi adjunktus és kutató vagyok a Károly Egyetem Társadalomtudományi Karának Médiatudományi Tanszékén, ugyanakkor a Media Education Lab (AEÁ) és a Centre for Excellence in Media Practice külsős munkatársa (Egyesült Királyság). PhD fokozatomat (teljes finanszírozással) a Bournemouth-i Egyetemen szereztem (Egyesült Királyság, 2015). Emellett a Felsőoktatási Akadémia (Egyesült Királyság) munkatársa, az EU NESET oktatási tanácsadója, az EU nemzeti szakértője a médiaműveltség terén Csehországban, valamint a Társadalomtudományi Kar Kutatási Etikai Bizottságának elnökeként is tevékenykedem. Legfőbb kutatási érdeklődésem a különböző szociokulturális kontextusban élő és tanuló gyermekek médiaélménye. Különösen fontos számomra, hogy megértsem és kísérletet tegyek a gyemekek és fiatalok kutatásokba történő bevonására.

Ez a Primus-projekt tehát számos érdekelődésemet ötvözi: a gyermekkor társadalmi felépítését, a gyermekek médiaműveltségét és globális állampolgári mivoltát, valamint részvételi akciókutatásokat, hogy csak néhányat említsek meg. A közelmúltban édesanyává váltam. Jindřich fiammal, Ros-szal, a férjemmel és Rhea németjuhászunkkal együtt élünk a kultúrában gazdag Prága városában, de szívesen töltünk időt a természetben és sokat kirándulunk. Ez egy másik oka annak, hogy ez a környezettel kapcsolatos projekt közel áll a szívemhez.

marketa.supa@fsv.cuni.cz

Vancsó Anna, doktorjelölt (szülési szabadságon)

Vancsó Anna vagyok, szociológia szakos PhD jelölt a Budapesti Corvinus Egyetemen. Kutatási témám a kereszténység közszférában, azon belül is elsősorban a médiában és a politikai térben történő megjelenésének értelmezése a kortárs Magyarországon. Az egyetemen vallásszociológiát és szöveganalitikai módszereket tanítok, nemzetközi projektekben dolgozom fiatal kutatókén.  Az egyetem mellett pedig évek óta kisebb budapesti cégeknél dolgozom média és hálózatelemzőként.

A Primus projektbe a szöveganalitikai tapasztalataim miatt kerültem, azonban a téma maga is megfogott, mivel munkám során folyamatosan szembe találkozom az online térben történő diskurzusok feltérképezésének fontosságával, legyen szó fiatalokról, politikai témákról vagy vallásról. A kutatási projekt során a szakmai tapasztalatok bővítése mellett célom, hogy lássam és megtapasztaljam, hogyan kell egy nemzetközi csapattal sikeresen együtt dolgozni. Emellett mivel édeasanya vagyok, személyesen is érdekel a környezetvédelem fontossága mellett, hogy a fiatalok miként használják az online médiát jövőjük alakítására.

anna.vancso@fsv.cuni.cz

Dr. Vochocová Lenka

Lenka Vochocová

Egyetemi adjunktus és kutató vagyok a Károly Egyetem Társadalomtudományi Karának Médiatudományi Tanszékén. Ugyanitt szereztem diplomát újságírás és médiatudomány szakon. Kutatási területeim a kommunikáció politikai gazdaságtana, a gender média tanulmányok, a közszféra elméletei és az online politikai véleménynyilvánítás. Jelenleg leginkább a digitális nyilvánosság politikai megnyilvánulásaival és ezek kirekesztő hitrendszereivel foglalkozom az online térben. 2015 óta vagyok a Cseh Köztársaság nemek közötti egyenlőséggel foglalkozó szakértői kamarájának tagja, 2016 óta pedig az ECREA CEE hálózat alelnöke.

A Primus-projektben fejleszthetem az online kommunikáció és annak intoleráns tendenciái iránti érdeklődésemet, és ez mindenekelőtt lehetővé teszi számomra, hogy tanulmányozzam a fiatal aktivistákkal szembeni különböző előítéleteket. Kétgyermekes anyaként, méhészként és hobbi permakultúrás gazdálkodóként személyesen érdekelt vagyok a környezetvédelemről – és így a jövőjükről – szóló politikai vitában résztvevő aktivista fiatalok médiareprezentációjában.

lenka.vochocova@fsv.cuni.cz